Tanácsok visszérproblémákra a járvány idején

A visszérbetegség krónikus elváltozásnak számít, és előfordulásának esélye az életkor előrehaladtával nő – ennek ellenére jelenlegi ismereteink alapján nem növeli a koronavírussal való megfertőződés kockázatát, és a vírus által okozott betegség lefolyását sem érinti. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a járványhelyzettel járó korlátozások miatt most kevesebb mozgásra van lehetőségünk, mint korábban, ez az átmeneti, mozgásszegény életmód pedig jelentős mértékben befolyásolhatja vénás keringési rendszerünk állapotát. Ráadásul a melegebb tavaszi, majd nyári napokon a visszeres panaszok amúgy is sokaknál felerősödnek, így fontos, hogy tudatosan figyelmet fordítsunk vénáink védelmére. Szerencsére még a redukált lehetőségek mellett is sokat tudunk tenni értük, nézzük, hogyan!

Mozgás

A lábunkban található vénáknak nagy erőkifejtésre van szükségük ahhoz, hogy a gravitációt legyőzve a vért lentről-felfelé: a szív és a tüdő irányába szállítsák, ebben többek között a talp és a vádli izomzata van segítségükre. Tartós ülés vagy állás esetén azonban ez a pumpa nem működik, a vér felgyülemlik a vénákban, gyengítve ezzel az érfalat és a vénabillentyűket, ami a visszeres panaszok erősödéséhet vezet.

  • Fontos tehát, hogy ha sokat ülünk egyhelyben (akár munka miatt, akár szabadidőnkben), figyeljünk arra, hogy rendszeres időközönként felálljunk és akár a lakásban kis sétát tegyünk. Még jobb persze, ha erre a szabad levegőn van lehetőségünk.
  • ülés közben alkalomadtán masszírozzuk át lábszárunkat, mozgassuk meg lábfejünket, polcoljuk fel lábunkat, és semmiképp se tegyük őket keresztbe!

Étkezés

Köztudott, hogy a mozgás mellett a másik dolog, mely segít a megelőzésben, illetve jelentős mértékben enyhítheti a visszeres panaszokat, az a megfelelő táplálkozás, melynek alapja a változatos, rostban gazdag étrend, és a bőséges folyadékfogyasztás kell, hogy legyen.

Kezelés

Fontos, hogy az orvosa által előírt kezelést a járványhelyzet alatt is folytassa, legyen szó gyógyszeres vagy kompressziós terápiáról!

Scroll to Top